Tegnap hajnalban elindult haza kiccsaládom, előtte egy hatfős szegedi lányosztag járt nálunk látogatóban, azelőtt meg Isti, szóval nem unatkoztunk az utóbbi időben. Hét ágra süt a nap, már hétfő délelőtt lépni nem lehet, annyira tele a strand, de hiába, mert ezen a héten mi is indulunk haza. Már pakolászunk, vakarjuk a waxot a deszkákról, igyekszünk mindent szállítható állapotba hozni, lassan visszaigazítjuk a lakást az eredeti elrendezésbe. Készülődünk. Közben búsan tekintünk egymásra, aztán ki az ablakon, nehéz lesz itthagyni Gijónt. Addig is néhány képet beválogattam szívfájdítónak.
Már van méhviasz fújókánk, neki köszönhetően már nem néz úgy ki a szám minden alkalom után, mintha egy porszívócsővel enyelegtem volna. Nagyon mókás dolog ez a didgeridoo, kicsit mintha addiktív is lenne, nem egyszerű letenni, de még a lakásban se tudok úgy elmenni mellette, hogy meg ne fújjam. Most visszakapja a felső szomszéd. :)
Tegnap este egy hatos egység San Miguel társaságában kiültünk egy dagályból visszamaradt sóspocsolya mellé, és nekiálltunk fújni. Gondoltuk megnézzük a naplementét, aztán csatlakozunk a városba indulókhoz. Össze is jött volna, csak kicsit sikerülhetett belefeledkezni, mert fél egyre értünk haza a muzsikálásból.
LOLdate: Ugyanezen az estén egy szlovén és egy szlovák eraslány futni indultak, és a szikláknál bálnákat láttak. Pontosabban hallottak. Vajon milyen faj lehetett? Pannon Bálna? ;D
Alapvetően nem túl népszerű az angol ezen a vidéken, a szörfösök pedig nagy átlagban nem azok a tipikus IQfájterek. Ezt a két szót mégis mind le tudja írni, főleg festékszóróval. Ott figyel minden törés mellett a LOCALS ONLY / ONLY LOCAL felirat. A dolog lényege, hogy akad mindenhol pár ifjú, akiknek a fülén csorog ki a tesztó, és ezért elég territoriálisan viselkednek. Ez abban nyilvánul meg, hogy jobb esetben szóban, kevésbé jó esetben mechanikusabb módszerekkel igyekeznek meggyőzni arról, hogy te igazából nem is itt akartál szörfözni. Ennek a kivívásához ráadásul nem is kell külföldinek lenni, már a szomszéd városból érkezők is megkapják a szeretetcsomagot, ha a bevédett hullámokra tévednek. De messze nem vészes a helyzet, a helyiek 99%-a nagyon rendes, bármiben szívesen segítenek, sőt némi beszélgetés után tanácsokat is adnak, ami sose árt a fejlődéshez.
Egy “Longboarder” felirat is megbújik ám a képen, a LOCAL mögé ragasztva. No meg a bal oldalon rejtőzik egy szörfösfilmbe illő törés, a Peñarrubia. Mielőtt a fénykép készült, Richarddal küzdöttünk odabenn három órát, kevés sikerrel. Elmondhatatlanul szépen törtek a hullámok, de a 3.5 méteres swell kicsit soknak bizonyult. Ez volt az első, és eddig az utolsó alkalom, hogy annak örültem, hogy nem kaptam el egy hullámot se.
Ez egy kávézó/bár/lounge neve, innen intézem a következő posztot. De előbb elmesélem milyen is. Közel az egyik fő térhez a sok közül, egy remek hangulatú hely, kellemesen sötét, azaz ideális fotószerkesztéshez, isteni a kávé, remek zene szól. Apropó, zene. Ugye itt figyel a notebook, hoztam zárt fülest, hogy az szóljon amit akarok, és csak az. Ehhez képest finom zene szól, szolidan megbúvó, de csinos Bose-kból, amik jóval meggyőzőbbek az éppen a táskámban magányosan pityergő fejhallgatónál. Pillanatok alatt meggyőzött, új kedvenc! Csütörtök, péntek, szombat este pedig bulikat rendeznek. Milyen nap is van? :)
Általában elég passzívan telnek a vasárnap délutánok, gondoltuk ma egy kicsit aktívkodunk, és mi sem kézenfekvőbb, mint hogy didgeridoozni tanuljunk. Nagyon mókás dolog, de messze nem olyan egyszerű. Eddig bele se gondoltam, de ahhoz hogy valaki folyamatosan játsszon rajta, folyamatosan kell fújni, de akkor meg hogyan vesz az ember levegőt?
Ehhez meg kell tanulni a körlégzést, nagyon gyorsan beszívni a levegőt az orrodon, miközben a szádon még mindig kifújod. Első hallásra se egyszerű a dolog, a gyakorlatban pedig különösen kivitelezhetetlennek érződik. De van akinek megy, mint a videón is látni. Didgeridoo nélkül is érdemes kipróbálni.
Azaz a Kultúra Városa. Eredetileg egy miniatűr várost akartak építeni, templommal, toronnyal, színházzal, iskolával, városházával, főtérrel, amolyan kulturális falansztert. Kinézetre bárki megítélne neki néhány száz évet, pedig 1946-56 között építették mind a 270 000 négyzetméterét, amivel egyúttal Spanyolország legnagyobb épülete is. Ekkoriban volt itt a környéken egy igen nagy bányabaleset, és az árván maradt gyermekeknek szánták a helyet, hogy megfelelő neveltetést kaphassanak. Másfél millió négyzetméternyi építési telekkel gazdálkodhatott a kor legjobb spanyol mérnökgárdája, meg is építették a világ elvileg legnagyobb ovális kupoláját a templomra, és óriási egy tömbböl faragott korintoszi gránitoszlopokat is elszórtak ide-oda. Voltak itt azóta jezsuiták, egyéb szerzetesek, most pedig egyetemként funkcionál az épület, ebben a félévben nekünk is vannak itt óráink. Szeretünk is ide járni.
Csalókák a képek, ezek alapján akár a balokány is lehetne, pedig mennyire nem. Gyönyörű az épület, nagyon rendben tartják, a fényképek a lezárt hátsó részről készültek, ami éppen felújítás alatt áll. Eredetileg nem erre a túrára indultunk, hanem a botanikus kertbe, én meg gondoltam oda minek fényképezőgépet vinni. Pl azért, mert a kert zárva?
Eredetileg csak a toronyban szerettünk volna körülnézni, erről szól a fenti videó, de sokat kellet volna várni, akkor meg már miért ne mehetnénk el előtte egy idegenvezetős túrára? Megint jól jártunk, a vezető szerint víájpí túrába csöppentünk, a színházteremben ugyanis éppen vonóspróba folyt, ahol néhány öltönyös, laptoptáskás, közönyös arcú úriember ült a nézőtéren, hozzáértően a semmibe révedve. Remek akusztikája volt a teremnek, és jót játszottak, jól, nagyon tetszett.
Nem tudom mi a hivatalos nevük, utcai előadók talán? Vasár és ünnepnaponként már akad egy-egy, de ma is láttam egyet, pedig ez egy átlag szerda délután. Homokszobrot készített, aminek lángolt a szája. Ilyet se láttam még. Jön a nyár?
Beszereztem egy programozható távirányítót a fényképezőgéphez, ennek segítésével összeraktam egy rövidke árapály videót, percenként egy képet készítve hat és fél órán át, majd ezeket öszefűzve. Laci készített hasonlót, az sokkal látványosabb, az én verzióm csak egy fél ciklust mutat, a legalacsonyabbtól a legmagasabb állásig.
Egy hétre hullámok nélkül maradtunk, úgyhogy most világot látunk. Elmerészkedtünk egészen Asztúria legészakibb csücskéig, ami kb. 20km-re van innen. A közelsége ellenére van egy enyhe világvége hangulata, a csücsökről 270°-os látószögben mindenütt az óceánt látni, irdatlan hangerőt sejtető ködkürtoszlop néz a semmibe, tömzsi világítótoronnyal, radarokkal, antennákkal, minden gondosan elkerítve. Mindez egy sziklafal tetején, aminek a peremén végigsétálva kristálytiszta vizű partokat látni, meg búvárkodó kormoránokat, a szigeteken költő sirályokat, és a rájuk vadászó sólymokat. Egy tábla szerint bálnákat és delfineket is lehet innen látni, nekünk nem ment.
